Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kisvállalkozások 37 százaléka számít arra, hogy likviditási helyzete a következő időszakban romlani fog, ráadásul a valóságosnál lényegesen rosszabbnak ítélik külső forráshoz jutási lehetőségeiket az OTP Ingatlanlízing frissen közzétett kutatása szerint.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a félezer cég megkérdezésével, az OTP Ingatlanlízing által készített kutatás szerint a külső finanszírozás bevonásával szemben ennek ellenére is sok cég táplál ellenérzést, jellemzően alaptalan aggodalmak miatt.
"A kisvállalkozások egyrészt úgy gondolják, hogy nem kapnának finanszírozást, másrészt pedig abban a tévhitben élnek, hogy túl sok adminisztráció, papírmunka kíséri a külső forrás felvételét, és ezért bele sem kezdenek a folyamatba" - hívja fel a figyelmet Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója.
A kutatás ugyanakkor megállapította azt is, hogy minden tizedik, az elmúlt három évben külső finanszírozásért folyamodó kisvállalkozás legalább két sikeres igénylést tudhat a háta mögött, 18 százalékuk pedig három vagy több sikeres igényléssel büszkélkedhet.
A vezérigazgató szerint az is hűen illusztrálja a helyzetet, hogy a kutatás szerint a kisvállalkozások 17 százalékának már ma is van forgóeszközre, 15 százalékának pedig beruházásra irányuló külső finanszírozása.
Az OTP Ingatlanlízing tapasztalatai szerint a kisvállalkozások egyre inkább felfedezik az ingatlanlízinget is mint kedvező ingatlanfinanszírozási lehetőséget. Különösen a működéshez szükséges üzleti típusú kis ingatlanok - üzlethelyiség, telephely, iroda, rendelő - vásárlásánál alkalmazzák ezt a finanszírozási formát. "A kisvállalati szegmensben egyre több vállalkozás ébred rá arra, hogy milyen fontos az üzletvitelhez szükséges megfelelő ingatlan biztosítása, így a kereskedelmi célú kis ingatlanok terén a lízingkonstrukció további felfutására számítunk" - emeli ki Virág Attila.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.