Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Négy Mancs alapítványok ellen indított magyarországi perek folytatódnak, és további kártérítési perek is várhatóak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája pénteken.
Valószínűleg a jövőben az alapítvány jogellenes magatartása miatt kárt szenvedett magyarországi integrátorok és termelők indítanak pereket - közölte a tárca.
A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy a szervezet feketelistáján szereplő, egyébként legális - mind a hazai, mind az európai uniós jogszabályoknak messzemenően megfelelő tevékenységet végző - cégek a Négy Mancs kampányának eredményeként valamennyi termékükkel kiszorultak a német és az osztrák piacokról.
Ezzel szemben a pozitív listán szereplő cégek termékeit - a Négy Mancs támogatásával és ajánlásával - teljes szabadsággal forgalmazzák az európai unió piacain - ismerteti a minisztérium.
A VM információi szerint a Vier Pfoten - a Négy Mancs osztrák anyacége - még 2009-ben szerződést kötött a Bács-Tak Kft. nevű, pozitív listán szereplő céggel, és ebben engedélyezte, hogy a cég egyes telepein 2012-ig tolltépést végezzen.
A pozitív listán tehát egy olyan cég és cégcsoport szerepelt és szerepel mind a mai napig, amely a Négy Mancs által egyébként állatkínzásként deklarált tevékenységét - az alapítvány támogatásával és jóváhagyásával - három éven át folytatta - írta a közlemény. A VM szerint mindez világosan mutatja a Négy Mancs úgynevezett állatvédelmi tevékenységének valódi arcát.
A minisztériumi közlemény szerint az eddigi vizsgálati eredmények egyértelműen alátámasztják, hogy a Négy Mancs alapítvány magyarországi tevékenysége német-osztrák gazdasági lobbiérdekeket szolgál, amelynek egyetlen célja, hogy a magyar hízottszárnyas-termékeket kiszorítsák a nyugati piacokról.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a Négy Mancs egyes alapítványai ellen a Hungerit Zrt. 2011-ben kártérítési pert indított, amely jelenleg is folyamatban van a Fővárosi Törvényszék előtt, a kártérítési igény körülbelül 500 millió forint. A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. is perben áll a Debreceni Törvényszék előtt a Négy Mancs egy másik alapítványával szemben, kárigényük körülbelül 50 millió forint.
A közlemény kitér arra is, hogy a VM információi szerint ugyanaz az ügyvédi iroda láthatja el a Négy Mancs jogi képviseletét, mint amelyik korábban - a magyar baromfitenyésztők felkérésére - éppen az osztrák alapítvány elleni fellépésben segédkezett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A kávécserjéket ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.