Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az amerikai elnöki adminisztráció felülbírálta a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság egyes Apple termékek amerikai forgalmazására vonatkozó tiltását. Az Apple és a Samsung közti szabadalmi háborúnak azonban még nincs vége, az amerikai hatóságok ugyanis jelezték a dél-koreai gyártónak, hogy igényt tarthat kártérítésre.
Az International Trade Commission (ITC) még júniusban döntött a Samsung javára egy szabadalmi vitában, és rendelte el az Apple egyes termékeinek forgalmi tilalmát az Egyesült Államokban. A vizsgálat szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy az Apple megsértette a Samsung bizonyos 3G-s technológiákra vonatkozó szabadalmi jogait. A tiltás a régebbi iPad és iPhone modelleket érintette volna, de annak hatályba lépéséhez Obama jóváhagyására is szükség lett volna, ezt azonban nem kapta meg a tiltás.
Az ügy azonban itt nem ér végett, mert az ITC-nek küldött levélben nem csak az elnöki adminisztráció indoklása szerepel – miszerint az amerikai gazdaság és fogyasztók érdekeit vették figyelembe – hanem az is, hogy a Samsung tovább küzdhet a bíróságon azért, hogy érvényt szerezzen jogainak, és kártérítést kapjon. A dél-koreai gyártó és az Apple évek óta áll jogi háborúban egymással különböző szabadalmi jogok kapcsán. A múlt évben az Apple számára több mint egymilliárd dollár értékű kártérítést ítéltek meg, mivel az ítélet szerint a Samsung termékeiben másolta riválisa megoldásait – írja a Világgazdaság.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.