Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Belügyminisztérium (BM) legfeljebb nettó 311 millió forint keretösszeggel nyílt közbeszerzést írt ki szállodai rendezvényszervezésre és catering szolgáltatásra - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A kért szolgáltatás a tárca hatáskörébe tartozó uniós fejlesztésekhez kapcsolódik. Ide tartozik például a rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése és az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító, településrendezési tervek digitalizálása is.
A teljes keretösszeg két részből áll, az első rész a rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatás, amelynek a keretösszege legfeljebb nettó 232 millió forint lehet. A második rész a catering szolgáltatás, maximum nettó 79 millió forint értékben. A nyertes ajánlattevő a szolgáltatásokat a pénzügyi keret kimerüléséig, de legkésőbb a szerződés megkötésétől számított 32 hónapig teljesíti.
Nem tehet ajánlatot az a társaság, amely a megelőző három üzleti évben, az első részben szereplő szolgáltatásokból nem tett szert legalább nettó 90 millió forint árbevételre. A második résznél nettó 40 millió forintos forgalom a követelmény, az utóbbi három évben, összesen.
Az utóbbi három évből referenciákat is fel kell mutatni. Így legalább 5 darab rendezvényszervezés, szállodai és éttermi szolgáltatási referenciát kell igazolni, összesen legalább nettó 60 millió forint értékben. A catering szolgáltatásoknál 4 referencia a feltétel az utóbbi három évből, ezek összértékének el kell érnie a nettó 10 millió forintot.
Az ajánlatok beadási határideje október 1. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az ajánlatkérő az ár-megajánlásokat arányosítja egymáshoz.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.
A lap szerint Magyar Péter felemelkedése csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt inog a szék.