„Jelentős különbség van a hazai zöldségek esetében a termelőknek fizetett és a bolti árak között, s ezen belül főként a paprika és a paradicsom tekintetében” – közölte a Magyar Nemzettel Bakó Dániel, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének tagozati elnöke, és hozzátette, hogy amíg a termelők kilónként 25 forintot kapnak az első osztályú paprikájukért, addig egyes üzletláncokban az már 250-255 forintért vásárolható meg. Bakó szerint a fogyasztókat a kereskedők becsapják, ugyanis a paprika esetében a költségek kétharmada a termelés során keletkezik, s nem az értékesítés lebonyolítása során. Valójában a paprika reális bolti ára – a termelői ár figyelembevételével – aligha haladhatná meg a kilónkénti 100-120 forintot.
Tízszer annyiért kap paprikát az üzletláncokban
A termelőknek fizetett árnál ezer százalékkal drágábban árusítják az első osztályú paprikát az üzletláncokban.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot az embercsempészek kiengedése miatt
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
Varga Juditot és Dávid Ibolyát is meghallgatná a végrehajtókat vizsgáló bizottság
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Meghalt Moldova György özvegye
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break.
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
EU-csúcs: összecsapnak a fukarok a „kohézió barátaival”
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Trump szerint szakvizsgázott ügyvéd.