Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Mintegy 300 millió forint értékű raktárbázis-fejlesztést hajtott végre az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. Miskolcon a közelmúltban - mondta Pálné Soltész Veronika, a társaság cégvezetője csütörtökön a borsodi megyeszékhelyen, a Coop Rally keretében tartott sajtótájékoztatón.
Az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. hat megyében, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Coop-csoport tagjaként végzi nagykereskedelmi tevékenységét. Legfontosabb feladata, hogy áruval szolgálja ki a Coop-boltokat ellátási területén.
Múlt évi árbevétele elérte a 21,3 milliárd forintot, amely 3 százalékkal volt több az előző évinél. A cégvezető szerint az idén mintegy 1 milliárd forinttal emelkedik majd a társaság árbevétele köszönhetően annak, hogy a társaság 16 volt Match és Profi üzlet ellátásában is részt vesz már.
Az idei többletbevétel 1,8 milliárd forintot tesz ki a cégvezető szerint, de a dohánytermékek árusításának megszűnése az idei második félévben 700-800 millió forint kiesést jelent a nagykereskedelmi vállalkozás számára.
Az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. 517 település több mint 900 üzletét látja el áruval. Naponta 286 tonna árut mozgatnak meg. Partnereik között van már 50-60 helyi beszállító is, akiknek az áruival a nagy- és kiskereskedelemben is lehet találkozni - tette hozzá Pálné Soltész Veronika cégvezető.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.