Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Pénteken zárult a Coop Rally, melynek célja a minőségi hazai élelmiszertermelés középpontba állítása volt. A versenyen most először Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője is részt vett.
Korábban beszámoltunk a kétnapos rendezvényről, amely közel az egész hazai gyorsan forgó fogyasztási cikkeket (FMCG) gyártó szektor piaci szereplőit felvonultatta. A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti központjából induló rally következő állomásai a Detki Keksz Kft. Halmajugrán működő gyára, az Észak-Kelet Pro-Coop miskolci raktártelepe, valamint a Freesia Hungary Kft. hajdúböszörményi gyára voltak. A programban az eddigi évektől eltérően Hajdúszoboszlón kerekasztal-beszélgetés is volt, ahol Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a rendezvény fővédnöke, a magyar termék rendelet létrejöttének fontosságát hangsúlyozva emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után 50-60%-ra esett vissza a magyar élelmiszerek részaránya az értékesítésben, mivel tetszetős nyugati termékek árasztották el a piacot. Az utóbbi években a helyzetet tovább rontotta, hogy a pénzügyi válság rendkívül árérzékennyé tette a vásárlókat. Ennek ellenére a magyar termékek forgalmának részarányát mára sikerült mintegy 75%-ra visszatornázni, ám ez még mindig nem tekinthető elégségesnek – mondta. A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a termékrendeletben rögzített három kategóriának – Magyar Termék, Hazai Termék, Hazai Feldolgozású Termék – köszönhetően világosan megkülönböztethető a magyar termék, amivel egy hosszú társadalmi vita végére tettek pontot. A rendelet aszerint tesz különbséget, hogy mennyi hazai alapanyag és hozzáadott érték van az üzletek polcaira kerülő élelmiszerekben.
Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az értékesítés szerepére rávilágítva kiemelte, hogy a forgalmazók érdeke, hogy bővüljön a hazai termelés, nőjön a foglalkoztatás, és ennek nyomán erősödjön a vásárlóerő. Az élelmiszerüzletek ezt a maguk részéről oly módon tudják támogatni, ha minél több hazai terméket kínálnak vásárlóiknak. Az ügyességi versennyel és gyárlátogatásokkal színesített rallyt a HVG kiadó csapata nyerte.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.