Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Közel 1,1 milliárd forintos beruházással épül 800 kilowattos elektromos kapacitású biogázüzem a Győr-Moson-Sopron megyei Felpéc határában – hangzott el a csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón.
A 497 milliós uniós pályázati forrásból és 563 milliós, részben hitelből előteremtett önerőből épülő üzem decemberben kezdheti meg a működést, a teljes kapacitást jövő márciusra érheti el – közölte Enyingi Tibor projektvezető. Fa kivételével bármilyen szerves hulladékból képes lesz 55-65 százalékos metántartalmú gázt nyerni, amellyel meghajtja az áramfejlesztő generátort hővel ellátó turbinát.
Az erőművet építő és üzemeltető Biogáz Felpéc Kft. többségi tulajdonosa a Biogas Hochreiter GmbH. A németországi társaság az elmúlt negyedszázadban ezernél több ilyen létesítmény kialakításában vett részt, és magyarországi mintaprojektnek tekinti a felpéci beruházást. Mint Enyingi elmondta, a 40-42 százalékos hatékonysággal működő erőműből közel ugyanennyi hőenergiát is vissza tudnak nyerni, ezt később állati takarmányként felhasználható fehérje kinyerésére használnák, de további lehetőségeken is dolgoznak.
Annak érdekében, hogy a környezetet minél kisebb mértékben terheljék meg, a felhasznált alapanyag zömét néhány kilométeres körzetből szerzik be. A szénvegyületek kivonása után ezek ugyanott biotrágyaként is hasznosíthatóak. Indulásakor az üzem 4-5 embernek ad majd munkát, de ez a tervezett fejlesztésekkel 15-20 főre emelkedhet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.