Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A mai változó gazdasági környezetben a kiskereskedők igyekeznek mindent bevetni azért, hogy magukhoz csábítsák a vásárlókat. A rendkívüli, 70 százalék és afeletti akciókat hirdetőkkel ugyanakkor érdemes vigyázni: ha túl nagy az árengedmény, az azt jelenti, hogy korábban túl drágán kínálta a bolt termékeit, illetve az üzletet rosszul vezetik.
A mai változó gazdasági környezetben a kiskereskedők igyekeznek mindent bevetni azért, hogy magukhoz csábítsák a vásárlókat. A rendkívüli, 70 százalék és afeletti akciókat hirdetőkkel ugyanakkor érdemes vigyázni: ha túl nagy az árengedmény, az azt jelenti, hogy korábban túl drágán kínálta a bolt termékeit, illetve az üzletet rosszul vezetik – írja a Business Insider. Legalábbis erre a következtetésre jutott Mark Ellwood, aki könyvet is írt erről a jelenségről. Szerinte a 30-50 százalékos árengedmények még beleférnek.
Az amerikai vásárlók egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlennek tartották a 70 százalékos leértékeléseket, ám ma már majdnem elvárják, hogy ilyen akciók legyenek.
Az amerikai vásárlóknak ma már mintegy 23 százaléka vásárol ruhát az akciós időszakban, ez 8 százalékkal több, mint 2007-ben. Ellwood arra is felhívja a figyelmet, hogy az akciók nem mindig a vásárlók legjobb érdekében történnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.