Naponta kilenc bolt zárt be tavaly, és ez jó hír
Egyre fogynak a boltok, igaz tavaly már csökkenő ütemben. Csak pékségből ékszer- és halboltból lett valamivel több.
Egyre fogynak a boltok, igaz tavaly már csökkenő ütemben. Csak pékségből ékszer- és halboltból lett valamivel több.
Tíz termék, három ország: hogyan viszonyulnak a román és az osztrák boltok árai a magyar árakhoz az árrésstop korában? A Deutsche Welle megnézte, mennyibe kerül most ugyanaz a bevásárlás Ausztriában, Romániában és Magyarországon.
De most egy kis csúszással jelent meg a rendelet, és csak jövő szombattól hatályos.
Összeurópai mozgalom indult az amerikai termékek és szolgáltatások bojkottjára Donald Trump külpolitikai ámokfutásának hatására. Sok mindent kiválthatunk európai alternatívákkal, de a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak egyelőre nem kell attól tartania, hogy bevételei a kontinensen úgy visszazuhannának, mint Elon Musk Teslájának.
Egy 2014-2015-ös ügyben indított vizsgálta után osztott ki a GVH ötmillió forint büntetést a Sparnak.
Úgy tűnik, tovább késik az orosz bolthálózat első hazai egysége.
Az Egyesült Államokban a madárinfluenza miatt tojáshiány alakult ki, a termék ára kétharmadával nőtt tavaly.
Három év alatt 15 olyan egységet nyitna a Coca-Cola, ahol gép nézi, hogy mit vásárol az ember, és automatikusan vonja le a pénzt érte.
A bolt mesterségesintelligencia-alapú kamerákkal és súlyérzékelős polcokkal lesz felszerelve.
Azt ígéri a Mere, hogy már az idei első félévben készen fog állni a magyar üzletei megnyitására. Az ígéretet azért rontja, hogy a legutóbbi dátum, amikorra az indulást tervezték, 2024 végi volt.
A Revolut, a Wise vagy a Taxify mindegyike a balti országokhoz köthető startupként indult és vált milliárdokat termelő nagyvállalkozássá. Mitől ilyen jók ebben a baltiak?
Már nem csak az interneten válogathatunk a filléres kínai divattermékek között.
A taxis társaság egyre több magyar városban van jelen, és a jövőt tekintve kiemelt figyelmet fordít az önvezető járművekre.
A szeptember 30-án zárult pénzügyi évben a dm Magyarország forgalma több mint 244 milliárd forint (628 millió euró) volt, a bolti forgalom 17 százalékkal nőtt, az online forgalom pedig 20,5 százalékkal bővült az előző évhez – adta hírül a drogérialánc.
Ha így megy tovább, új parcellákat kell nyitni a dunaszekcsői tamagocsi-temetőben.
Sok a turista, kevés az angolos taxis, lépni kellett.
Vagy százméteres sor, üdvrivalgás és hangos zene várt a Primark első magyarországi üzletének nyitásakor az Arena Mallban. Volt, aki már reggel hétkor, három órával a nyitás előtt beállt a sor elejére, más inkább azt számolgatta, hogy ha nem ennyire korán kelt, a délután közepéig ráér bejutni. És azért olyan is akadt, akit elriasztott a tömeg.
Az épületben 1400 bolt volt. Senki nem sérült meg.
A taxis fuvarszervező applikációkon rendelt fuvar esetében könnyen visszakereshető, hogy ki és milyen útvonalon szállította az utasát, így nehezebb csalni is. Az Uber visszatérésével és a Gett megjelenésével pedig valószínű, hogy jelentősen nő az applikációban rendelt autók aránya, azaz várhatóan kevesebb lesz a visszaélés, és biztonságosabb lehet az utazás is.
Az apró skót sziget boltjának tulajdonosa nem akart túl sok húsvéti csokitojást rendelni, mert nem találta túl olcsónak az ajánlatot. Amikor megérkeztek a tojások, megértette, miért.