Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonának visszavásárlására és állami kézbe adására tesz javaslatot az MSZP pécsi városi frakciója a baranyai megyeszékhely közgyűlésének következő ülésén.
Tóth Bertalan frakcióvezető ezt azzal indokolta csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján, hogy Bachar Najari befektető tavaly megvette a társaság részvényeinek 74,5 százalékát, de határidőre nem fizette meg a szerződésben rögzített félmilliárd forint tőkejuttatás esedékes részletét, kötelezettségét egy ingatlan apportálásával kívánja teljesíteni. A gyárnak nem egy eladhatatlan ingatlanra, hanem pénzforrásra lenne szüksége - hangsúlyozta a politikus.
A frakcióvezető szavai szerint a Magyarországon luxusórák kereskedelmével foglalkozó üzletember az 500 millió forintból eddig 200 milliót fizetett meg, 100 millió forinttal tavaly szeptember óta adós, a fennmaradó részleteket pedig idén kellene befizetnie.
Tóth Bertalan hangsúlyozta, hogy mivel a befektető nem teljesíti kötelezettségeit, a szindikátusi szerződés lehetőséget ad a városnak a többségi tulajdonrész visszavásárlására, és arra, hogy követelje a tőkejuttatás elmaradásából származó károk megtérítését, továbbá 10 millió forint kötbért.
A politikus hozzáfűzte, a szocialista frakció javasolja: a városvezetés ezt követően kezdjen tárgyalásokat a kormánnyal és a "vízmű 2009-es elfoglalásával" összefüggésben kapott 3 milliárd forintért cserébe ne a helyi vízszolgáltató Tettye Forrásház, hanem a Zsolnay többségi részvénycsomagját ajánlja fel az államnak.
Központi, kormányzati segítség nélkül a porcelángyár ugyanis működésképtelenné válhat, az állami kézbe adásával ugyanakkor elkerülhető a cég esetleges későbbi felszámolása és kétszáz munkahely megszűnése - fogalmazott. Tóth Bertalan szerint az állami tulajdonba adást indokolja az a tény is, hogy a jelenlegi városvezetés alatt a gyár háromszor cserélt gazdát, egyik tulajdonos sem tudta biztosítani a megfelelő működtetést.
A frakcióvezető feltette a kérdést, hogy milyen érdek állhat a háttérben, ami miatt a manufaktúrában 25 százalékban tulajdonos Pécs vezetése csendben van, tétlenül nézi azt a folyamatot, amelynek vége a nagy múltú gyár felszámolása lehet. "Ezt nem lehet hagyni. A javaslataink megfontolására és azonnali intézkedésekre van szükség" - hangoztatta Tóth Bertalan.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. évek óta gazdasági nehézségekkel küszködik. A cég 2012-ben 602 millió forint nettó árbevétel mellett 338 millió forint, 2011-ben 840 millió forint árbevétel mellett 282 millió forint veszteséggel zárt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.