Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet után 10 072 betétest kártalanít az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).
Az OBA csütörtöki közleménye szerint az egymillió forintig terjedő kártalanításokat péntektől kézbesíti a Magyar Posta. Az egymillió forint feletti kártérítésre jogosult ügyfelek szintén péntektől kapják lakcímükre a postai értesítőt.
A kártalanítás teljes összege meghaladja a 22 milliárd forintot – közölte a betétbiztosító.
Százezer forintig a betétesek péntektől a postai kézbesítőtől kapják meg a kártalanítás összegét, százezer és egymillió forint közötti összeget a postán személyesen vehetnek fel, amelyhez a szükséges értesítőt szintén péntektől várhatják.
Egymillió felett 5 millió forint kártalanítási összegig a betétesek péntektől kapják kézhez az OBA Betétbiztosítási Kártya használatához szükséges titkos PIN kódot, pár nap múlva pedig magát a kártyát. A pénzügyi elszámolást tartalmazó levelek kézbesítését szintén még ezen a héten kezdi meg a Posta. A kártyával az OTP Bank pénzkiadó ATM automatáiból és fiókjaiban, illetve a Postán lehet pénzt felvenni.
Az 5 millió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek is még a héten megkapják a kifizetési elszámolást, amellyel a megjelölt takarékszövetkezeti fiókban hétfőtől juthatnak hozzá a pénzükhöz.
A kártalanításra jogosult betétesek 85 százaléka magánszemély – közölte az OBA. A takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága meghaladta az országos átlagot, 2,2 millió, ezen belül a magánszemélyeké 2,6 millió forint volt.
A kártalanítás 100 ezer eurós értékhatára 30 millió 346 ezer forintot jelent, amelynél nagyobb összeggel 44 betétes összesen 881 millió forinttal rendelkezett a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetben. Az OBA biztosítás nem vonatkozik négy önkormányzat összesen 29,6 millió forint értékű betétjére. Az 1993. július 1-je előtt elhelyezett 153 betétre 22,2 millió forint értékben az 1993 előtti állami garancia vonatkozik. A legrégebben elhelyezett betét 1964-ből való a takarékszövetkezetben.
A betétbiztosítási alap azt is közölte, hogy a magánszemélyeknek járó kamat után levonja a kamatadót, ezért 6676 betétes után 28 millió forintot befizet az adóhivatalnak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt csütörtökön vonta vissza a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. Akkor az MNB azt közölte, hogy az országos betétbiztosító húsz munkanapon belül kártalanítja a betéteseket.
Az OBA mostani közleménye idézi Fekete-Győr András ügyvezető igazgatót, aki hangsúlyozta, hogy a "bezárást követően eltelt négy munkanapon a kifizető partnereinkkel, az OTP Bankkal, a Postával és a Takarékbankkal megfeszített tempóban dolgoztunk annak érdekében, hogy a kártalanítást bőven a törvény által előírt húsz munkanapos időkereten belül tudjuk lefolytatni (...) a betétesek első csoportja már ezen a héten a kezében tudhassa a körmendi takarékban elhelyezett megtakarítását".
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.
Az Astronomer közleményében azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben.