Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Brandirectory nemrég nyilvánosságra hozta, hogy melyik a világ 500 legértékesebb márkája. Az első helyen az Apple áll, az amerikai techóriást követi a dél-koreai Samsung és a Google. Az 500 cég közül 185 amerikai, a top 10-ben pedig 9 amerikai található.
A Brandirectory idén is elkészítette az 500 legértékesebb márkát tartalmazó listáját. A listát a jövebeli várható bevételek, illetve az alapján állítják össze, hogy egy másik cég mennyit fizetne az adott márka licenszéért.
A lista első helyén az amerikai Apple szerepel, mintegy 104 milliárd dolláros értékkel, a második helyen a dél-koreai Samsung Group 78 milliárdos, a harmadikon pedig az amerikai Google 68 milliárdos értékkel. Az első tízben 9 amerikai cég található, ezek jelentős része a tech, illetve a telekommunikáció világából érkezik. Az első európai a 14. helyre csúszott be (a német T-Mobile), őket két hellyel lemaradva követi a brit Vodafone. Az 500 legértékesebb cég közül 185 amerikai, a cégek értékét tekintve pedig Japán áll a második helyen köszönhetően annak, hogy három nagyvállalatának (Honda, Toyota, Mitsubishi) értéke 30 százalékot emelkedett egy év alatt.
A legértékesebb cégeket felvonultató top 5-ös országlistába még Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság fért be. Bár Kína a világ második legnagyobb gazdasága, a márkák értékét tekintve a kínaiak még csak a 6. helyen találhatóak. A kínaiak ugyanakkor jönnek fel, egyes márkák értéke (például Huawei) több mint 50 százalékkal nőtt egy év alatt.
A szektorokat tekintve összesítve a bankok a legértékesebbek (633 milliárd dollár), ezt a szegments a tech cégek követik (614 milliárd dollár).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.