„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A NASA várja azoknak a cégeknek a jelentkezését, akik hélium-3-at és ritka földfémeket bányásznának a Holdon.
A NASA várja azoknak a társaságoknak a jelentkezését, amelyek szeretnének bányát nyitni a Holdon. Az ügynökség magáncégek közreműködésével szeretné felmérni, milyen értékes nyersanyagok találhatóak a Holdon. Elsősorban hélium-3-at és ritka földfémeket keresnek majd. A jelentkezők hétfőtől nyújthatják be a pályázataikat, ha szeretnének részt venni a Lunar Cargo Transportation and Landing by Soft Touchdown (CATALYST) programban. Első körben speciális kutatórobotok kifejlesztésére adhatnak ajánlatot. – olvasható az Üzleti Innováció, üzletfejlesztés blogon.
Az amerikai kormány az elmúlt években alaposan megnyirbálta az NASA költségvetését, nem csoda, hogy megpróbálják a privát szektor szereplőit is bevonni a kutatás-fejlesztési tevékenységükbe. Sőt, arra is volt példa, hogy közösségi finanszírozásból teremtették elő az aszteroidakereső algoritmusaik továbbfejlesztéséhez szükséges pénzt. A NASA azzal a Planetary Resources nevű céggel közösen indította a kampányt, amely élénken érdeklődik az aszteroidákon található nyersanyagok kitermelése iránt. A NASA tervei és a magán űrtársaságok megjelenése nyomán szakmai berkekben komoly viták robbanhatnak ki az égitest tulajdonjogi viszonyairól. Ian Crawford bolygókutató szerint nagy szükség lenne a nemzetközi jog vonatkozó passzusainak felülvizsgálatára, hiszen a jelenlegi nem tér ki a magán vállalatokra. „Akkoriban senki se gondolta volna, hogy egy nap az állami űrügynökségeken kívül mások is felfedezőútra indulhatnak majd a Holdra” – mondta.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.