Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Négy egymást kiegészítő eseménynek ad otthont a Grund 2014. május 30-án.
A Mobilitás és Multimédia Klaszter immár hatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Innovációs TechShow kiállítást, idén karöltve a Central European Startup Awards díjkiosztó gálájával, az OTP Hungaro-Projekt által szervezett Fintech&Sales Demo Day-jel, valamint a Magyar Projektmenedzsment Szövetség 21. Körkapcsolás konferenciájával.
Az induló vállalkozásoknak május 2-ig van idejük nevezni az ország egyik legfontosabb tech eseményeként számon tartott TechShowra, az esemény részeként tartott Fintech&Sales Demo Day-re és az első Central European Startup Awards-ra (CESA).
A május 30-i rendezvényegyüttes a számos hazai szakmai szervezet összefogásában, a Nemzeti Innovációs Hivatal kezdeményezésére született Startup Tavasz rendezvénysorozat záróeseménye, ahol a Startup Tavasz keretében április elején lezajlott verseny tíz győztese is bemutatja, hogy mekkorát lépett előre projektjével a verseny két köre között.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.