Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A Széchenyi Kártya Program versenyképessége az állami garancia mellett annak köszönhető, hogy a programban elérhető konstrukciók kamata a jegybanki alapkamat csökkenésével párhuzamosan alacsony szintre süllyedt.
Átlépte az 1300 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program keretében kihelyezett hitelek összege – számol be róla a Világgazdaság Krisán Lászlóra, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatójára hivatkozva.
Krisán László a lap pénteki cikke szerint kiemelte: a kis- és középvállalkozók számára, 11 hitelintézetnél elérhető program a hazai piacon a legkedvezőbb feltételekkel kínál hitelt állami garanciával. Versenyképessége az állami garancia mellett annak köszönhető, hogy a programban elérhető konstrukciók kamata a jegybanki alapkamat csökkenésével párhuzamosan alacsony szintre süllyedt.
A szabadon felhasználható folyószámlahitel éves nettó kamata 5,6 százalék, s ennyi az éves kamatszint a forgóeszközhitel esetében is. A beruházásokhoz, korszerűsítéshez igényelhető beruházási hitel nettó éves kamata 1,98 százalék. Az Agrár Széchenyi Kártya nettó éves kamata 2,5, a Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelé 1,98 százalék. A Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel 1,5 százalékos nettó kamattal érhető el, ami a Magyar Nemzeti Bank által indított növekedési hitelprogram feltételeinél is kedvezőbb - írja az újság.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.