Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az HBO-n, de a globális televíziózásban is sok szempontból rekordernek számító Trónok Harca (Game of Thrones) című szériában sok misztikus – vagy azzá digitalizált – helyszínen forgatnak a stábok. A legfőbb központi "alappá" azonban az évek alatt Észak-Írország, illetve a mára zarándokhellyé vált Ballintoy kikötő vált.
Turisták, buszos kirándulások közkedvelt célpontja lett az utóbbi időben a Ballintoy Habour. Az Észak-Írország északi partjánál lévő, egyébként az UNESCO Világörökség részét képező területen hetente három napra megnyitják ugyanis a Trónok Harca-fanok előtt a sorozat egyik központi helyszínéül szolgáló területeket, épületek és forgatási helyszínek egy-egy részét.
A ma a világ talán legismertebb sorozatának forgatása a környéken (és a régióban) öt éve kezdődött, és az első négy évad – a The Guardian számításai szerint közvetlenül 82 millió font (mintegy 30 milliárd forint) gazdasági hasznot termelt. A turisztikai pezsgés és a forgatás maga is sok új munkahelyet teremtett a régióban, ráadásul a Belfastba telepített filmstúdió maximális kihasználtsága is hozzájárul a régió – és így az ország – gazdasági fellendüléséhez.
A díszletek legyártására és összeszerelésére szerződött mesteremberek, a stáb, "a tömeg", de az őket ellátó szállodák és szolgáltató egységek a kevesebb mint 2 milliós lélekszámú térségben igazi gdp-dinamitnak számít.
A jelenség annyira nem magától értetődő, és ugyankkor gazdaságilag olyannyira sikeres, hogy a BBC a vezető közgazdasági tudósítójával készítetett a témáról videoriportot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”