Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nemzetközi pályázat 30 alatti vállalkozóknak a Cambridge Egyetem közreműködésével.
A Cambridge Egyetem Fenntartható Vezetés Intézet és az Ashoka hálózat versenyére 30 évnél fiatalabb vállalkozók jelentkezhetnek. A pályázatot idén is az élelmiszereket, kozmetikumokat és tisztítószereket forgalmazó és gyártó nagyvállalat, az Unilever szervezi.
A nemzetközi pályázatra olyan innovatív és gyakorlati termékekkel, szolgáltatásokkal vagy megoldásokkal lehet jelentkezni, amelyek csökkentik a környezetterhelést, javítják az egészséget és a jólétet, vagy segítik az emberek megélhetését. A partnerek összesen több mint 200 ezer eurós pénzügyi támogatást és egyénre szabott mentorálást biztosítanak majd a döntőbe kerülő hét fiatal vállalkozónak.
A verseny online formában az Ashoka Changemakers oldalon lesz követhető, amely világ minden tájáról összeköti a vállalkozókat, és egyben felületet biztosít az inspirációra, az ötletek megosztására és az együttgondolkodásra. A jelentkezéseket 2014. augusztus 1-jén 24.00. óráig lehet elküldeni. A döntősöket 2014 októberében hirdetik ki, a cambridge-i workshop és az eredményhirdetés 2015 januárjában lesz.
Ha szeretne további érdekes híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.