szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kapuvári húsgyár felszámolóbiztosai felmondták a gyár vagyonára kiírt pályázat nyertesével kötött szerződést – közölte a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. ügyvezetője csütörtökön. Kovács Csaba szerint a nyertes társaság sem a 40 napos határidő, sem a nyolc napos türelmi idő végére nem utalta át a vételárat. Újabb kör jöhet.

Májusi hírek szerint két szaúd-arábiai befektető magyarországi cége vásárolta meg a két éve leállított kapuvári húsgyár vagyonát. A két társaságért kért 1,1 milliárd forint több mint felét kínálta a vevő, és szarvasmarha-feldolgozásra állították volna át a sertéshús-termékeket készítő üzemet.

A vevő megszerezte a Kapuvári márkanevet is. Azt tervezte, hogy a vételár kifizetése után, pár hónapon belül indítja újra a termelést, amellyel elsősorban a kelet-európai piacokat célozta volna meg.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállítása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, de egyik esetben sem érkezett érvényes ajánlat.

A mostani szerződésbontás után a felszámoló cégtől azt közölték, hogy minél hamarabb meg akarják pályáztatni újra a Kapuvári Hús Zrt. és a tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. vagyonát, mégpedig együttes kiírással, ahogy korábban is tették többször.

A kapuvári húsgyár megmentőjének tekintett arab befektetőkről nemrég írtunk. Több furcsaság is körülvette a befektetőket és a tervet. Előbb erőművet akartak vásárolni, de lecsúsztak róla, így bejelentkeztek a kapuvári húsgyárra. Amely sertésvágóhíd, át akarják alakítani marhavágóhíddá és -feldolgozóvá, de a környéken nincs nagyon marha. A 650 milliós vételár helyett pedig ennyiért bárhol felépíthettek volna egy új marhafeldolgozót, ahol van elég szarvasmarha, mondták szakmabeliek.

Kisalföld úgy értesült: az arab befektetők még tesznek egy próbát, és hétfőig próbálják megmenti a szerződést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!