Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nagy-britanniai székhelyű Tesco áruházlánc bejelentette, hogy lemond Philip Clarke vezérigazgató, miután a vállalat arra figyelmeztette befektetőit: 2014 első félévében kisebb nyereségük lesz a vártnál.
Philip Clarke három évig vezette a Tescót, de október elsejétől az Unilever egyik igazgatója, Dave Lewis veszi át a helyét. Clarke két évvel ezelőtt kezdett bele a Tesco nagy-britanniai üzletágának megújításába, de ez nem mutatkozott meg az eladások tartós növekedésében.
A Tesco hétfői bejelentése szerint a piaci körülmények romlottak, kevesebb bevétele és kisebb nyeresége lesz annál, mint amelyet június elején jósoltak. Richard Broadbent a Tesco igazgatói tanácsának tagja szerint Philip Clarke egyetértett az igazgatókkal, hogy ez a megfelelő pillanat a távozásához.
A Tesco a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, megközelítőleg 23 milliárd angol font a piaci értéke és 530 ezer alkalmazottja van, de az elmúlt években gondokkal küzdött.
Nem sikerült betörnie az Egyesült Államok és Japán piacára, az európai országok és Kína pedig elvonták a figyelmet a brit piacról, ahol továbbra is forgalmának kétharmadát bonyolítja le.
Elemzők szerint még jelenthet be rossz híreket a Tesco, és a vállalat szerint is több tényezőtől függ 2014-es teljesítményük. A befektetők szerint Philip Clarke menesztése jó kezdet, mert hétfő délelőtt 2,81 százalékkal erősödött a Tesco részvényárfolyama a londoni tőzsdén.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.