Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megszállták a Microsoft irodáit Kína négy városában a hatóságok emberei. Az amerikai vállalat illetékesei megerősítették, hogy nyomoznak a cégnél – jelentette a kínai média hétfőn.
A vizsgálatot Pekingben, Sanghajban, Kantonban valamint Csengtuban az állami ipari és kereskedelmi hivatal végezte, meg nem erősített sajtóértesülések szerint a trösztellenes szabályok megsértésének alapos gyanúja miatt. Az ellenőrök a cég üzleti gyakorlatáról kérdezik a vezetőket és az alkalmazottakat.
A Microsoft közleményben jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal.
Egyelőre sem a kínai hatóság, sem a szoftveróriás nem közölt részleteket a vizsgálat pontos tárgyáról.
A South China Morning Post című hongkongi lap emlékeztet: a kínai kormány májusban bejelentette, hogy megtiltják a Windows 8. operációs rendszer alkalmazását a kormányzati számítógépeken. Ezt akkor biztonsági okokkal indokolták, azután, hogy a Microsoft megszüntette a Kínában széles körben használt Windows XP támogatását.
Nem sokkal később a kínai központi televízió riportfilmjében szakértők azt sejtették, hogy a Windows 8. alkalmas a felhasználókról szóló információk gyűjtésére. Úgy vélték: az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség ezzel az operációs rendszerrel gyűjt adatokat a számítógépekről.
A kínai állami internetes információs iroda szóvivője korábban azt közölte, hogy szerintük az Egyesült Államok támadja, figyeli és megcsapolja a kínai kormányzati, intézményi, vállalati, egyetemi és távközlési gerinchálózatok forgalmát. Célpontjaik a kínai vezetők, egyszerű állampolgárok, illetve mindenki, aki mobiltelefonnal rendelkezik.
Megfigyelők emlékeztetnek arra is, hogy a távközlési eszközöket gyártó kínai óriással, a Huaweijel szemben keményen felléptek az Egyesült Államokban, hosszadalmas vizsgálatok alá vették a céget, amit Pekingben és a vállalat központjában, Sencsenben diszkriminatívnak neveztek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.