Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy óra alatt 10 ezer dollárt gyűjtött az új flip-flop papucs ausztrál kitalálója. Még ebben a szezonban robbantana a piacon az új konstrukcióval.
Bosszantó, amikor nyáron, a strandon vagy az utcán sétálva, egyszer csak szétszakad a flip-flop papucsa. Jó estben egy kisebb botlással és nagy adag mérgelődéssel megúszhatjuk az egészet, rosszabb esetben akár komoly sérülés is lehet a dologból. Az ausztrál startup cég, a „Willi Footwear” úgy tűnik megoldotta az elszakadó fli-flop papucsuk problémáját – írja a DigitalHungary. A pántokat rögzítő kis korongokat bumeráng alakú rögzítővel cserélték fel, sokkal biztonságosabbá téve ezzel a terméket. Sőt, hogy ne csak egyféle papucsunk legyen a pántok cserélhetőek.
A termék pillanatok alatt lett óriási siker. Mindössze egyetlen óra alatt 10 ezer dollárt gyűjtött össze, s már az első nap vége előtt a megcélzott 30 ezer dollár 50 százalékát befizették a felhasználók. A sikerhez nagyban hozzájárult a cégnek számos ausztrál hírességet tudott a projekt mellé állítani, akik segítségével a közösségi médiában pillanatok alatt sikerült elterjeszteni a kampányt.
A csapat célja, hogy, még az ausztráliai nyár beköszönte előtt, tömegesen gyártani tudják az új terméket és felkavarják egy kicsit a flip-flop piacot, amelyet jelenleg egy brazil cég, a Havaianas ural. Hát a mai teljesítményük alapján, úgy tűnik sikerülni fog nekik.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.