A MÁV Zrt. szeptemberben és októberben közel 250 főt vesz fel a vasútüzemmel közvetlenül összefüggő munkakörökbe – közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel. A többnyire vasipari, villanyszerelői, műszerészi szakképesítést és érettségit igénylő munkakörök között szerepel a biztosítóberendezési műszerész, váltókezelő, felsővezeték szerelő, forgalmi szolgálattevő, pályamunkás, kocsirendező.MTI / Varga GyörgyAz újonnan felvettek először a MÁV Zrt. által biztosított tanfolyamon vesznek részt, amelynek hossza a munkakörben elvárt szaktudástól függően 120 órától 610 óráig terjedhet. A munkavállalóknak az oktatások ideje alatt személyi alapbért, valamint az oktatás helyszínén szállást biztosítanak.A közlemény szerint a jelentős számú felvételt egyrészt a végrehajtott és tervezett műszaki fejlesztések teszik lehetővé, másrészt a vállalat számára fontos a szakértelemmel rendelkező munkavállalók utánpótlásának biztosítása.A vasúttársaság a tapasztalatot igénylő munkakörök mellett a jelenleg még tanulmányaikat folytató diákoknak szakmai gyakorlatot, a pályakezdőknek pedig komplex, teljes munkaidős programot biztosít.A MÁV-csoport jelen van a szeptember 24-25-én zajló HVG Állásbörzén több mint 40 állásajánlattal, a pozíciókra a helyszínen és a MÁV honlapján a www.mav.hu/karrier oldalon lehet jelentkezni.
Legyen krampácsoló, váltókezelő, a MÁV várja önt
Többnyire vasipari, villanyszerelői, műszerészi szakképesítést és érettségit igénylő munkakörökben hirdet meg közel 250 állást a MÁV.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést, az elkövető egy szélsőjobboldali nézeteket valló férfi lehet
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók jöttek a krakkói lövöldözésről
Több mint 50 milliárdot forintot szánnak az ország fásítására
Nógrádi László: Megfigyelt voltam, nem pedig megfigyelő
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.