Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A londoni viszonyokhoz nem hasonlítható, de mindenképpen bíztató a magyar technológia cégek növekvő száma, ami a lap szerint a befektetők érdeklődését is felkeltette.
A Financial Times a Prezi sztoriján keresztül mutatja be a budapesti startup ökoszisztémát, amiből a technológia cégek számát 50-re becsüli. Ez ugyan messze elmarad Londontól, ahol ugyanezen vállalatok száma eléri a háromezret, de ahogy Árvai Péter Prezi-alapítót idézik a tehetség és a jó ötletek meg vannak, ami a szektor lendületes fejlődésének ígéretét rejti, pláne, hogy az utóbbi időben a befektetői aktivitás is egyre jelentősebb.
A lap felhívja a figyelmet a magyar Nobel-díjasok magas számára is, és azt is pozitívumként említi, hogy az Egyesült Államokhoz és Nyugat-Európához képest sokkal Magyarországnak megengedőbbek a bevándorlással kapcsolatos szabályozásai, ami komoly versenyelőny a mérnökök, fejlesztők bevonzása szempontjából.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.