Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Népszabadság birtokába került törvénytervezet szerint hatályban maradhat az eredetileg 2014 végéig tervezett plázastop.
A 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi beruházások esetén a jövőben is szükség lesz a miniszteri különengedélyre a lap birtokába került törvénytervezet szerint. Mint ismeretes, korábban 300 négyzetmétertől kellett a kormány beleegyezését kérni, ami a törvénytervezet szerint 400-ra módosul, azonban 5000 négyzetméternél nagyobb áruházat majd csak ott lehet építeni, ahol biztosított a kötöttpályás megközelíthetőség, plusz a nagyáruház energiaszükségletének 25 százalékát megújuló energiaforrásból biztosítják.
A kormány még 2011 végén fogadta el a plázastopról szóló törvényt, amelyben megtiltotta a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését. Az eredeti elképzelés szerint a szabály 2014 végéig maradt volna érvényben. A plázastop miatt Brüsszel 2014 áprilisában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, mert szerintük a korlátozás aránytalan, és azt is kifogásolták, hogy a kormány dönt a kivételekről és nem egy független hatóság. A nemzetgazdasági minisztérium akkor azt mondta, megnyugtató nekik, hogy Brüsszel nem a plázastop létjogosultságát vitatja, és a törvény felülvizsgálatát ígérték, és az esetleges aránytalanságok megszüntetését, hogy elkerüljék az uniós jog sérelmének akár a látszatát is. Amint a Népszabadság kezébe került törvénytervezetből kiderül, a kormány kitart a plázastop mellett, és jövőre is alkalmazni szeretné a törvényt a fent ismertetett módosításokkal.
Keressük a legjobb kisvállalkozói honlapot! Pályázzon jól működő honlapjával, részletekről itt olvashat, a pályázati űrlapot pedig itt találja.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.