Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csak bele kell lehelni, mindent elárul.
Ahogy egyre több állam legalizálja Amerikában a marihuána fogyasztását, egyre inkább nő a ráépülő vállalkozások száma. Ma már van, ahol automatából lehet kapni a „füvet”, miközben az orvosi marihuánát gyártó cégek részvényeinek árai az egekbe szöknek. Ezt a trendet próbálja meglovagolni a Cannabix nevű cég is, amely azonban nem a fogyasztók oldaláról közelít a témához: drogszondájukkal lehetővé válik, hogy pillanatok alatt kiderüljön, ha valaki a szer hatása alatt áll – írja a Mashable.
A terméket a múlt héten mutatták be a Las Vegas-i Nemzeti Marihuána Üzleti Fórumon, melynek célközönsége a nagy cégek mellett – ahol a nem megfelelő állapotban érkező dolgozókat szűrhetik ki – az olyan államok hatóságai lehetnek, ahol egyelőre nem legális a marihuána fogyasztás. Az egyik legjellemzőbb felhasználási terület a „kábult” autósok kiszűrése lehet, amire ugyan már most is megvannak az eszközök, de Rav Mlait, a Cannabix Technologies vezérigazgatója elmondta, hogy termékük gyorsabb és pontosabb eredményekkel dolgozik. A Cannabix várhatóan 2015 végére kerül forgalomba.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.