Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Rekordévre számít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport – ezt mondta Hardy Mihály kommunikációs igazgató a Napi Gazdaságnak. Az első tíz hónap adatai alapján 7,2 százalékkal több utas fordult meg a repülőtéren, mint egy évvel korábban, és ha nem lesz valamilyen rendkívüli esemény, már december közepén átléphetik a kilencmilliós utasszámot.
Hardy Mihály szerint ennyien még soha sem fordultak meg a reptéren, eddig a 2011-es év 8,9 milliós utasszáma volt a rekord, de akkor még működött a Malév.
A gyarapodásnak sok összetevője van – mondta Hardy Mihály, aki ezek között említette az új járatok megjelenését, új útvonalak nyitását, illetve azt, hogy több légitársaság, köztük a Wizz Air sűrítette járatainak számát.
A lap írása szerint annak ellenére, hogy idén kiugró utasforgalom-növekedést tudhat magáénak a repülőtér, a Budapest Airport nem tervezi az 1-es terminál újranyitását, mert a 2-es kapacitása további kétmillió utast elbír.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.