Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az új járat július 2-ától október végéig jár majd a magyar és a spanyol főváros között hétfő és péntek kivételével minden nap. Madridba jelenleg diszkont légitársaságok gépeivel juthatunk el.
Járatot indít Budapest és Madrid-Barajas között a spanyol Iberia, az International Airlines Grouphoz (IAG) tartozó full service légitársaság heti hét járatot üzemeltet majd a két város között.
A Budapest Airport pénteki közleménye szerint június 2-ától október végéig az Iberia, valamint a rövid és közepes távolságú utakra alapított Iberia Express a nyári csúcsidényben hétfő és péntek kivételével minden nap közlekedik Madrid és Budapest között, kedden és csütörtökön naponta két járat lesz.
Az Iberia negyven éve, 1974. július 4-én indított először közvetlen járatot Budapestre. Az 1927-ben alapított spanyol légitársaság jelenleg 42 ország 108 repülőterére közlekedik mintegy 160 gépes flottájával, 2011. januárja óta az IAG tagja.
Budapest és Madrid között jelenleg a diszkont Wizz Air és Ryanair közlekedtet járatokat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.