Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Bár 2014-ben az IKEA bejelentette, hogy hamarosan lehet majd kapni "vegetáriánus húsgolyókat" az áruházaiban található éttermekben, a vegán életmód követői azt szerették volna, hogy inkább legyen olyan opció, amelyből teljesen száműzik az állati eredetű összetevőket. Kérésük most meghallgatásra találhatott: jönnek a "vegán húsgolyók".
Már nem csak a vegetáriánusok, hanem a vegánok is élvezhetik majd az IKEA sokak által kedvelt húsgolyóit. Bár 2014-ben a svéd bútorlánc bejelentette, hogy "vegetáriánus húsgolyókat" is fognak árusítani éttermeikben, a vegánok azt szerették volna elérni, hogy a receptből teljesen száműzzék az állati összetevőket – írja a Huffington Post. Kérésük meghallgatásra találhatott: pár hónapon belül már szerepelhet a vegén opció a menün.
A "vegán húsgolyókért" az állatokat jogait védő PETA szervezet harcolt, elmondásuk szerint emlékeztették arra a céget, hogy egyre több ember lesz vegán, és ha az áruházlánc is bevezetné ezt a lehetőségeit éttermeiben, akkor mindenki elégedetten távozhatna a boltokból.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.