Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jól mutatja az érdeklődés mértékét, hogy a közösségi finanszírozással 24 órán belül összedobták a pénzt a magyar találmány sorozatgyártására.
A Liber8 luxuskarkötője nagy port kavart, amit jól mutatja, hogy a technológiai szektor vezető médiuma, a Techcrunch is bemutatta a tago arc-ra keresztelt ékszert, amely egyedinek számít a hordható technológiai kiegészítők piacán. A karkötő mintája ugyanis úgy variálható egy mobiltelefon segítségével, hogy se gomb, se vezeték nem szükséges hozzá, egyszerűen a Bluetoothtól ismert NFC technológiával lehet „átvinni” a mintát az ékszerre, ami az e-bookokból ismert e-Ink technológiával jeleníti meg azt. A terméknek ráadásul töltésre sincs szüksége, a váltáshoz szükséges energiát szintén a telefontól kapja.
A cég az Oszkó Péter vezette OXO Labs akcelerátor portfóliójába is bekerült, korábbi cikkünkben a hajdani pénzügyminiszter kérdésünkre elmondta, hogy miért látta szükségesnek, hogy az ígéretes magyar találmányt az OXO Labs támogatása mellett még egy közönségi finanszírozási oldalon is megfuttassák.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.