Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai jegybank kutatói 1978-ig visszanézték az országi férfi lakosainak jövedelmi adatait, és azt találták, hogy többségüknél 45 éves kor után már csökkent a jövedelem. Ha valaki meg akar gazdagodni, akkor általánosságban elmondható, hogy ehhez érdemes minél fiatalabban nekikezdeni.
Érdekes kutatásról közölt összeállítást a Washington Post. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kutatói 1978-ig visszamenőleg vizsgálták meg 5 millió férfi jövedelmi helyzetét. A kutatók arra jutottak, hogy az emberek első 10 munkaéve alatt komoly a felívelés a jövedelmi helyzetben (25 és 35 éves kor között), a következő 10 évben pedig már lassul a növekedés. A leggazdagabb, legtöbb jövedelemmel rendelkező férfiak ugyanakkor kivételt képeznek, náluk folyamatos a jövedelemnövekedés az évek során.
45 éves kor után a vizsgált csoport alsó 90 százalékánál már a jövedelem csökkenése figyelhető meg, ennek oka leginkább pedig az, hogy a fizikai munkát végző munkavállalók elkezdik visszafogni munkavégzésüket. Érdekesség ugyanakkor, hogy míg a jövedelmi létra 95. százalékánál található illetőknél összesen 230 százalékkal nőtt a jövedelem 25 és 55 éves koruk között, a felső egy százaléknál (doktorok, ügyvédek) ez az arány 1450 százalék.
A legnagyobb jövedelemmel rendelkezők helyzetét egy grafikonnal meg is tudjuk mutatni. Az alábbi grafikonon a különböző életkorú férfiak 1, illetve 5 éves jövedelem-növekedése látható (függőleges tengely) attól függően, hogy a jövedelmi skálán hol helyezkednek el (vízszintes tengely):
Jól látszik, hogy aki már 25 évesen magas jövedelemmel indul, az a további évek folyamán is igen magas jövedelememelkedéssel kalkulálhat, vagyis aki szeretne megfelelő vagyont összegyűjteni, annak érdemes lehet már igen korán nekiállnia ennek.
Hozzá kell tenni, hogy itt átlagokról van szó, vagyis nem mindenkire vonatkoztatható ez a kép, ám a kutatás sokat elmond az esetleges kilátásokról.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.