Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Két fővárosi piacon már biztosan lehet vasárnaponként vásárolni: a Bosnyák térin és a Lehelen. A zuglói képviselő-testület csütörtökön döntött úgy, hogy lehetővé teszi a "Bosi" vasárnapi működését.
A Bosnyák téri piac ezentúl nemcsak pénteken és szombaton, hanem vasárnap is nyitva tarthat – döntötte el csütörtökön a XIV. kerületi képviselő-testület.
Az önkormányzat közölte: a március 15-én életbe lépett, a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzését szabályozó törvény alapján jártak el. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a piacok vasárnap is kinyissanak, 8 órától 13 óráig, kivéve piros betűs ünnepeken – írta a Hír24.
Ugyanígy nyitva tart vasárnaponként a Lehel téri piac is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.