Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Négy év után először nőtt a Marks & Spencer brit kiskereskedelmi lánc nyeresége.
A márciussal véget ért üzleti évben az egyszeri tételek nélküli adózás előtti nyereség 661,2 millió fontra nőtt, ami 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 622,9 millió fontot.
A javuláshoz egyebek között az járult hozzá, hogy a cég egy évvel korábban seregnyi beruházást hajtott végre – többek között új üzleteket nyitott, és megújította internetes megjelenését, többet költött hirdetésekre – és ezek meghozták a várt eredményt.
A Marks & Spencer árbevételének csaknem 90 százaléka származik Nagy-Britanniából, a közel 130 éve fennálló cég növelni tervezi eladásait külföldön, elsősorban Kínában és Indiában.
A Marks & Spencer szerdán bejelentette, hogy 5,9 százalékkal, 18 pennyre növeli az osztalékot, és az áprilistól kezdődő új üzleti évben 150 millió font értékben vásárol vissza saját részvényt.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.