Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A héten pont kerül a Mol ügyének végére, melyben az Európai Bizottság azt követeli, hogy fizessen vissza a magyar államnak több mint 30 milliárd forint tiltott állami támogatást.
Csütörtökön eldől, a Mol-nak be kell-e fizetnie több mint 30 milliárd forintot az államnak – az Európai Unió Bírósága június 4-én hirdet ítéletet abban az ügyben, amelyben az Európai Bizottság ezt az összeget versenytorzító állami támogatásként vissza akarja fizettetni a magyar energiacéggel.
A bizottság vizsgálni kezdte a magyar állam és a Mol között 2005-ben kötött szerződést, mely szerint 2020-ig fixálták a Mol által fizetendő bányajáradékot a kitermelt olaj és gáz döntő része után. A többi piaci szereplő számára viszont 2008-ban jelentősen növekedett ez a teher.
2010 júniusában a bizottság megállapította, hogy a megállapodásnak és a bányászati törvény ezt követően történt módosításának együttes hatása azt eredményezi, hogy a Mol mentesül olyan pénzügyi terhek megfizetése alól, amelyeket a versenytársaknak meg kell fizetniük, és hogy ennélfogva tisztességtelen versenyelőnyhöz jut. A brüsszeli szerv szerint az alacsonyabb összegű bányajáradék fizetésének formájában megjelenő kedvezmény az uniós joggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősül, amelyet Magyarországnak vissza kell fizettetnie a kedvezményezettel.
A bizottság erre határozatot hozott, amelyben az állami támogatás visszafizetésére kötelezte a vállalatot. A Mol azonban a határozatot megtámadta, és az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke 2013. novemberében a javára döntött, megsemmisítette a bizottság határozatát. A bizottság erre fellebbezett. Idén januárban azonban megint jó irányba fordult az ügy a Mol számára, Wahl főtanácsnok ugyanis a fellebbezés elutasítását javasolta a bíróságnak. A főtanácsnoki előterjesztés nem köti a bíróságot, de a tapasztalatok szerint az ítéletek többnyire nem állnak gyökeres ellentétben az ügy alapos tanulmányozására kijelölt főtanácsnok álláspontjával.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.