Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Lidl emelte a tétet, a Spar és a CBA is sok bolttal készült a vasárnapra. A Mindenár.hu csokorba szedte a boltokat, amelyek kinyitnak vasárnap.
Az elmúlt hetekben a Lidl két-két nyitott bolttal vágott neki a vasárnapoknak, de most három üzlet is nyitva lesz. Valamennyi Lidl-egység reggel 7 órától este 9 óráig lesz nyitva. A Spar az előző vasárnap 13 boltját tette elérhetővé, most vasárnap azonban csak tíz üzlete lesz kivétel a boltzár alól – írja a mindenár.hu lakossági bevásárló szakportál. Emellett az OMV-kutakon lévő Spar Expresszek is nyitva tartanak.
A CBA sok boltot kinyit vasárnap, a konkrét üzletekről a boltlánc üzletkeresőjében lehet kutakodni. A Reálnak és a Coopnak is sok üzlete lesz nyitva június 21-én, a reálos boltok listáját itt találhatja meg. A coopos boltok között itt keresgélhet, sok üzletnél a nyitvatartási idő nem szerepel az információk között. A társaság azt javasolja, hogy a vásárlók indulás előtt érdeklődjenek például telefonon, hogy valóban nyitva van-e az adott egység.
Bár a Budapesten több éjjel-nappali boltot működtető Manna-hálózat Facebook-oldalán korábban megjelenített, vasárnap is nyitva tartó boltokat felsoroló lista ezen a héten nem volt elérhető, jó eséllyel nyitva lesz a Vámház körúton, a Baross utcában, a Podmaniczky utcában és a Teréz körúton lévő üzlet.
Hetekkel ezelőtt a Mol is elindította üzletláncát: a kutakon kialakított Fresh Corner-üzletekben mindennapos termékeket – például lisztet, cukrot, étolajat – is lehet kapni. Eddig két üzlet nyílt meg, de folyamatosan bővül a hálózat. A Tesco több mint 200 áruházából vasárnaponként két üzlet elérhető, mert ezeket a saját benzinkútjain a Shell működteti.
A többi nagy boltlánc, az Aldi, az Auchan, a Penny Market nem tett közzé a honlapján olyan információt, amely szerint bármelyik boltjuk kivétel lenne most vasárnap a boltzár alól.
A most vasárnap nyitva tartó üzletek részletes listáját itt találhatja meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.