Nincs, aki megsüsse a hekket a Balatonon

Hiába indul a szezon, a vendéglátósok most szembesülnek vele, hogy nem jelentkeznek az álláshirdetésekre: elfogyott a szakképzett munkaerő.

  • hvg.hu hvg.hu
Nincs, aki megsüsse a hekket a Balatonon

Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke szerint a jó szakemberek elvándorlása – akárcsak több más szakmában – már tart egy ideje, de csak mostanra fogyott el az itthoni tartalék. Nem az a baj, hogy nem képeznek elég szakácsot, mert bőven vannak, még a képzési követelményeket is csökkentették, csak éppen Ausztriában 2-2,5-szer többet lehet keresni: amíg ott 1500-2000 euró egy szakács fizetése, addig itthon nettó 200-300 ezer forint. Már ősszel és decemberben is érezhető volt a szakemberhiány a partiszervizzel, cateringgel foglalkozó cégeknél. Ahhoz, hogy visszatérjen ez a munkaerő, emelni kell az itthoni béreket, amivel együtt fog járni az árak emelkedése is – mondta Kovács a 444.hu-nak.

Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy már takarítót is nehéz szerezni akár nettó százezerért is, miközben sok az álláskereső most is akár a siófoki, akár a boglári régióban. Eddig sokan a szakképzett konyhai dolgozókra vadásztak, de lassan beérik bármilyen képzettségű jelentkezővel. Az egyik éttermes beszámolója szerint őt teljes személyzete hagyta faképnél: este még bepácoltak ötven kiló húst, azután reggel a főnököt már csak egy SMS fogadta: „Ausztriába mentünk”.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.