Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Magyar Posta több mint 8 százaléknyi FHB-részvényt ad el a Takarékbanknak és öt takaréknak 5 milliárd forintért.
A Takarékbank Zrt. és öt takarékszövetkezet - a Hajdú Takarék, a Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet, a Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet és a Veresegyház és Vidéke Takarékszövetkezet - a Magyar Postával kötött adásvételi szerződés értelmében részesedést szerez az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-ben - jelentette be a posta.
Az állami tulajdonú társaság a közlemény szerint az FHB 8,21 százaléknyi tulajdoni hányadát megtestesítő részvénycsomagot értékesít ötmilliárd forintért. A posta a tranzakció után is több mint 40 százalékos tulajdonos marad az FHB Kereskedelmi Bankban.
A társaság korábban megszerzett tulajdonosi jogait megtartja, azaz három fővel képviselteti magát a bank héttagú igazgatóságában és két fővel hattagú felügyelőbizottságában. Az FHB továbbra is a Magyar Posta stratégiai kereskedelmi banki partnere marad, és saját fiókjai mellett a postai hálózatban is értékesít megtakarítási és hiteltermékeket - ismerteti a közlemény.
Az értékesítésből befolyt összeget a posta várhatóan még az idén jelentősebb beruházásokra, esetleges újabb akvizíciókra fordítja. A tulajdonrész értékesítése a társaság számára üzleti eredménnyel is jár, mert a 2014-es vételárnál magasabb összeget fizetnek a vevők részvényenként - közölte a társaság.
A közlemény felidézte, hogy a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a Takarékbank Zrt. és az FHB Jelzálogbank Nyrt. 2014 decemberében stratégiai szövetségre lépett a hitelezési aktivitás növelése, a pénzügyi szolgáltatások megújítása, a vidék pénzügyi infrastruktúrájának és kultúrájának fejlesztése érdekében. A tranzakció az együttműködés megerősítését szolgálja - jegyezték meg.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.