Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Graboplast 3 milliárd forint támogatást kap 8,7 milliárdos beruházásához egyedi kormánydöntés alapján.
A padlógyártó Graboplast Zrt. a következő két évben 8,7 milliárd forint értékű beruházást hajt végre exporttevékenységének bővítésére, amihez egyedi kormánydöntés alapján 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter valamint Jancsó Péter, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Szijjártó Péter felidézte, hogy a beruházások értéke tavaly elérte az 5216 milliárd forintot, 14 százalékkal bővült egy év alatt, amire az elmúlt 17 évben nem volt példa. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tavaly 60 nagy beruházási projektet tárgyalt sikeresen, idén az első fél évben pedig 30-at. A Graboplasté pedig már a harmadik magyar nagyberuházásról szóló bejelentés a héten - hangsúlyozta a miniszter.
Jancsó Péter, az idén 110. évfordulóját ünneplő, teljes egészében magyar tulajdonú Graboplast elnök-vezérigazgatója elmondta, legalább 107 fős létszámbővítést vállaltak, és a 8,7 milliárd forintos beruházás keretében a tatabányai gyáruk bővítése mellett Kecskeméten is fejlesztést terveznek. A cégvezető szerint a Graboplast a beruházás révén Európa meghatározó padlógyártó vállalatává válik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.