EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Megrohanhatják az adóhivatalt a családi otthonteremtési kedvezményre (csok) hajtó polgárok. A támogatáshoz csak az juthat ugyanis hozzá, aki igazolja, hogy nem tartozik az államnak. Ennek legegyszerűbb módja, ha az érintettek felvetetik magukat a NAV köztartozásmentes listájára – írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A pozitív regiszter egyre népesebb: legutóbb önkormányzati politikusok jelentkeztek tömegesen, az év eleje óta pedig a közúton fuvarozó vállalkozások nagyobb csoportja csatlakozott.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: az adóügyek megfelelő állását az ügyfelek két módon bizonyíthatják. Beadhatnak 15 napnál nem régebbi keltezésű hatósági igazolást, de az is megfelelő, ha valaki szerepel a köztartozásmentesek kimutatásában.
Az adóigazolás kiváltásáért illetéket kell fizetni, a pozitív listára viszont költségek nélkül lehet felkerülni. Ha valaki már szerepel a listán, onnan akkor kerül le, ha nem fizeti be időben a közterheket, a tagság így évekig fennmaradhat. Az adóigazolás csak rövidebb ideig bír bizonyító erővel, így előfordulhat, hogy a dokumentumot újból és újból ki kell váltania az érintettnek. A regiszterbe elektronikus úton beadható kérelem kitöltésével lehet jelentkezni.
A köztartozásmentes listát bárki elérheti, a közhiteles és online összesítés megtalálható az adóhivatal honlapján. A kimutatásban most 123 ezren szerepelnek: 74 ezer gazdasági társaság mellett 25 ezer egyéni vállalkozó és 24 ezer magánszemély nevét tartalmazza a hatósági lajstrom.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.