szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Prezi és dolgozói összesen 1,2 millió forintot adnak az önkéntes szervezeteknek.

Sok ezer embernek van szüksége most átmenetileg a mi, magyarok segítségére – írta Somlai-Fischer Ádám, a Prezi egyik alapítója a Facebook-oldalán.

A cég dolgozói ezért múlt héten gyűjtést indítottak maguk között a menekültek megsegítésére, összesen 600 ezer forint gyűlt össze, amihez a Prezi ugyanennyit tett. Így 1,2 millió forintot adnak az önkéntes szervezeteknek. Az adomány egy részéből már vettek is takarókat, hálózsákokat, amelyeket, amint lehet elvisznek Röszkére, illetve azzal segítenek, amit az önkéntesek kérnek, mivel ők tudják mire van leginkább szükség.

A Prezi budapesti irodájában több arab anyanyelvű mérnök is dolgozik, akik korábban tolmácsolással segítettek. Néhányan pedig a hétvégén zenéltek a pályaudvaron rekedt gyerekeknek.

A Magyar Telekom hétfőn jelentette be, hogy ingyenes wifit biztosítanak a tranzitzónákban, és segítenek a menekültek telefontöltésében is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!