Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az alkalmazottak felét bejelentés nélkül, feketén foglalkoztatták egy szombathelyi társasház építése során, emiatt a Nemzeti Adó és Vámhivatal, akár több millió forintos bírságot is kiszabhat az érintett vállalkozásokra.
Cséve Szabolcs, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának sajtóreferense elmondta: a NAV munkatársai előzetes adatgyűjtést követően jelentek meg a szombathelyi társasház felújításának helyszínén, ahol a munkát végző négy gazdálkodó 26 alkalmazottját ellenőrizték. Megállapították, hogy az ellenőrzés megkezdéséig két vállalkozás mulasztotta el alkalmazottait bejelenteni, összesen 13 embert így feketén foglalkoztattak – írta közleményében Cséve Szabolcs.
Hozzáfűzte: a jogsértések miatt az a hatóság akár több millió forintos bírságot is kiszabhat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy azoknak a jogerősen elmarasztalt gazdálkodóknak az adatait, akik nem jelentették be alkalmazottaikat, a NAV folyamatosan közli internetes honlapján.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”