Feketén alkalmazhatta tanácsadóját a PSG elnöke, nyomozás indult az ügyben
Hicham Bouajila azzal vádolja Nasszer el-Kelaifi klubelnököt, hogy egy dohai teniszakadémián keresztül küldte neki a fizetését, és azt is csak szórványosan.
Hicham Bouajila azzal vádolja Nasszer el-Kelaifi klubelnököt, hogy egy dohai teniszakadémián keresztül küldte neki a fizetését, és azt is csak szórványosan.
Továbbra is meghatározó jogsértés a hazai munkaerőpiacon a feketefoglalkoztatás: a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által az idei első félévben ellenőrzött mintegy 27 ezer dolgozó közül csaknem 4 ezret érintett ez a probléma – írja a Népszava.
Feketemunkásokat találtak az olasz énekes turnéján, ő ezt támadásnak véli.
A többség szerint a katát inkább módosítani kellene.
Az új foglalkoztatásfelügyeleti előírások még teljesen ismeretlenek a munkáltatók és könyvelőik körében.
Védőfelszerelés nélkül, veszélyes körülmények között dolgoztak. A főnök a napokban bíróság elé állt.
A építőiparban a legelterjedtebb a feketefoglalkoztatás, de az éttermi dolgozók ötödét sem jelentették be.
Nincs több fusizás, erről szól egy friss törvénytervezet.
Az amerikai elnök falat emelne a mexikói határra, hogy megállítsa a feketemunkásokat. Akiket a saját golfklubja is alkalmazott.
Az építőiparban és a vendéglátásban egyre gyakoribb a feketemunka, de a munkaidővel is sok cég trükközik.
A Pénzügyminisztérium ellenőrei a munkaadók 80 százalékánál találtak szabálytalanságot.
Elindult a szezon a strandokon, de még mindig hirdetésekben keresnek szakácsokat, felszolgálókat, pultosokat, konyhai kisegítőket a büfékbe. Akinek van szakképzettsége és tapasztalata, már rég külföldön vállalt munkát, a magyarországi fizetés többszöröséért. Maradtak a diákok és a kisgyermekes anyák. Velük azonban a büfések szerint nem könnyű.