Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az emelkedő költségek és a csökkenő termelői árak miatt 2011 óta a legnagyobb mértékben esett a kínai iparvállalatok nyeresége augusztusban.
A kínai statisztikai hivatal közölte, hogy az iparvállalatok profitja augusztusban 8,8 százalékkal csökkent tavaly augusztushoz képest. A gyenge eredményben annak is szerepe volt, hogy az értéktőzsdék zuhanása miatt visszaesett a részvény-befektetésekből származó jövedelem, a japán jen árfolyamának erős ingadozása következtében pedig emelkedtek a vállalatok finanszírozási költségei.
Az év első nyolc hónapjában 1,9 százalékkal csökkent az iparvállalatok nyeresége. A legrosszabb teljesítményt az állami vállalatok nyújtották, nyereségük 24,7 százalékkal zsugorodott, míg a magáncégek profitja 7,3 százalékkal nőtt. Kiugróan nagy, 57,3 százalékos profitcsökkenést szenvedtek el a bányaipari cégek.
Az adatok megerősítik, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése lassul. A kormány prognózisa szerint a hazai össztermék az idén 7 százalékkal bővül, negyedszázada a legalacsonyabb ütemben. Több gazdasági szakértő szerint azonban ezek a számok kozmetikázottak, jó, ha egyáltalán 2-4 százalékkal nő idén a kínai gazdaság, de van, aki a stagnálást sem zárja ki. Ezzel is hozzák többen összefüggésbe, hogy a kínai tőzsde a nyáron huzamosabb ideig és nagyot esett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.