Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Jövő tavasszal nyílik meg Budapesten a Jamie's Italian a budai Várban, a volt Hadik étterem helyén –- közölte az Index. A márkát a Zsidai Zoltán Roy, több étterem tulajdonosa hozza be a magyar piacra.
Magyarország a harmadik olyan európai ország, ahol Jamie Oliver éttermet nyit Törökország és Oroszország után – közölte az Index, amely szerint a Jamie's Italian olasz étteremláncot a Spíler és az ÉS tulajdonosa, Zsidai Zoltán Roy vezeti be a hazai piacra.
Az étterem a budai Várban, a volt Hadik étterem helyén nyílhat meg jövő tavasszal, a megnyitóra a tervek szerint Jamie Oliver is ideutazik.
A Jamie's Italian éttermek belső dizájnját saját belsőépítészeikkel tervezik és nagyon sok követelményt írnak elő az alapanyagokra is, például mindnek tökéletesen GMO-tól, azaz genetikai módosításoktól mentesnek kell lennie. Ezt Magyarországon egyelőre kifejezetten könnyű teljesíteni, amin a beszámoló szerint maga Jamie Oliver is meglepődött.
Zsidai Zoltán Roy szerint az erős mérce a magyar termelőknek és beszállítóknak is nagyon jó lehetőség, hogy fejlődni tudjanak. A budapesti egységben csak Jamie Oliver receptjeiből dolgozhatnak majd, de az étlap mellett lesz napi ajánlat is.
A magyar szakember szerint egyébként a nyitás arra is jó lehetőség lehet, hogy Londonban élő magyarokat hazahozzanak, hiszen sokan dogoznak ott is Jamie's Italian éttermekben is. Zsidai Zoltán Roy nem csak az éttermet, de Jamie Feed me Better nevű iskolaebéd-programját is szeretné Magyarországra átültetni, illetve reméli, itthon is beindulhat egy hasonló iskolai program.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.