Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az uniós szabályok értelmében illegális állami támogatásnak minősülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak - döntött szerdán az Európai Bizottság. A két cégnek tetemes összegű elmaradt adót kell kifizetnie.
Az uniós versenyhatóságként eljáró bizottság tavaly júniusban indított részletes vizsgálatot a cégek és a két tagállam adóhatóságai közötti megállapodások ügyében.
Brüsszel közölte, önmagában az ilyen egyezségek nem törvénybe ütközőek, mert segítik a vállalatok adófizetési kötelezettségének teljesítését, ám ebben a két konkrét esetben a luxemburgi és a holland adóhatóság olyan döntéseket hozott, amelyekkel külön, ennek a két cégnek, mesterségesen alacsonyan tartották a fizetendő adó mértékét.
"Ezek a megállapodások nem tükrözik a gazdasági realitást" – állapította meg a bizottság.
A döntés értelmében mindkét cégnek 20-30 millió euró elmaradt adót kell megfizetnie, és a jövőben nem élvezhetik a kedvezményes adózási feltételeket.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy év alatt hatszorosára lőtt ki az amerikai adatelemző és védelmi cég árfolyama.