Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy törvénytervezet előírná a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek számára, hogy 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazott álljon a vevők rendelkezésére. A nagyobb áruházaknak emiatt akár kétszer annyi alkalmazottat kellene foglalkoztatniuk – értesült a Magyar Idők.
Kötelező létszámnövelés következhet a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű áruházakban, miután hamarosan a parlament elé kerül az a törvénytervezet, amely előírja, hogy 70 négyzetméterenként legalább egy alkalmazottnak kell a vevők rendelkezésére állnia – adta hírül a szerdai Magyar Idők. A nagyobb áruházak emiatt kénytelenek lennének megduplázni alkalmazottaik számát.
A kormány indoklása szerint ez az intézkedés is azt célozza, hogy a vállalatok piaci részesedésüknek megfelelően vállaljnak a közterhekből. A vasárnapi zárva tartás miatt megspórolt bérpótlékok, a kisebb adó, illetve a nagyobb forgalom miatti bevételnövekedést kompenzálhatnák ezzel, illetve az alkalmazottak bérének növelésével – úgymond.
A napilap ágazati szereplőkre hivatkozva azt írta, hogy a szektorban évek óta nem emelkedtek a bérek, miközben a dolgozók sokszor két ember munkáját kénytelenek elvégezni, mivel akut munkaerőhiány van a kiskereskedelemben. Fogyasztóvédelmi szempontból is indokolt lenne az áruházakat arra kényszeríteni, hogy több alkalmazottat foglalkoztassanak – olvasható a Magyar Idők cikkében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.