Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Minden mutató sokéves mélypontra süllyedt.
Októberben már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott a kínai feldolgozóipar teljesítménye, amelynek mutatója nem változott szeptemberhez képest. A kínai logisztikai és beszerzési szövetség által számolt beszerzésimenedzser-index 49,8 pont volt októberben, ugyanúgy, mint egy hónappal korábban, és ezzel továbbra is 2012 augusztusa óta a legalacsonyabb szinten áll. Júliusban a mutató még 50 ponton volt.
Ugyancsak vasárnap ismertetett adat szerint a kínai szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index értéke októberben közel 7 éves mélypontra került, 53,1 pont lett a szeptemberi 53,4 pont után. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig csökkenését jelzi. Az előzőnél alacsonyabb 50 pont feletti érték a növekedési ütem lassulását tükrözi.
A kínai gazdaság növekedése tavaly 7,3 százalék volt, a kormány idénre 7 százalékos bővüléssel számolt, ami az elmúlt 25 év legalacsonyabb növekedési adata lenne. A GDP az első és a második negyedévben egyaránt 7 százalékkal, a harmadik negyedévben már csak 6,9 százalékkal nőtt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.