Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem meglepő módon a fekete pénteken adott árengedmények döntő része a 10-20 százalékos sávban mozgott, a 30-40 százalékos diszkontra már vadászni kellett, a 70-75-80 százalékos árleszállítás pedig inkább csak a becsalogató marketingkampány részeként volt értékelhető.
Ez volt az első olyan év Magyarországon, amikor tényleg kitört a Black Friday-őrület. Előfordult például, hogy a vásárlók – az amerikai szokásokat átvéve – egymást taposták az áruházakban, hogy a karácsonyi lapos tévét jó áron megvehessék. Leginkább azonban az internetes boltok kaszálhattak a fekete pénteken. Ez részben jogos is, hiszen a Black Friday hazai meghonosításának egyik célja éppen az e-kiskereskedelem népszerűségének növelése volt.
Virtuálisan a hvg.hu is körbenézett abban a top 5 online boltban, amelyet egy felmérés szerint a Black Friday-akciókra készülő vásárlók már jó előre kinéztek maguknak. Csak pénteken derült ki, hogy az üzletekben mit lehet megvenni és milyen árengedménnyel, hiszen a fekete péntek egyik legfontosabb kereskedői fogása az, hogy a leértékelt áruk körét a végső pillanatokig titokban tartják, ezzel fokozzák a karácsony előtt amúgy is éledező vásárlási lázat. Mi ugyan nem vásároltunk, csak bámészkodtunk, de amit láttunk, az elég meggyőzőnek tűnt: a kereskedők idén apait-anyait beleadtak.
Az emag.hu-nál úgy tűnt, hogy a műszaki cikkeknél 25-30 százalékra lőtték be az árengedmény átlagos szintjét, az egyéb kategóriákban azonban még ennél is magasabbra. Láthatóan minden termékkategóriában nagyon készültek a nagy napra, még az autóknak is volt Black Friday ára. A 45-50 százalékos engedménysávba azonban már csak a termékek viszonylag kis köre került be, és úgy látszott, hogy ezek jelentős része hamar el is fogyott. A csúcsot az ágyneműk vitték el, amelyeket 75 százalékkal áraztak le.
A Mediamarkt online áruházát is szétszedhették a vásárlók, hiszen míg reggel még jóval több mint 400 akciós árucikket dobott ki az áruház internetes keresője, kora délutánra már csak jóval kevesebbet. Néha úgy tűnt, hogy a szerver nem is bírja a terhelést, az oldal kissé belassult, vélhetően a jó árakra vadászók tömegei miatt. A kedvezmények mértéke tapasztalataink szerint döntően a 15-20 százalékos sávban volt, a 30 százaléknál magasabb engedmény már viszonylag ritkának számított, és nem azok a termékek voltak benne, amelyekért él-hal a vásárló (tejhabosító, vasalóalátét). A nyitólapon beharangozott 75 százalékos kedvezményt sehol sem találtuk, ezek a termékek elég gyorsan elfogyhattak.
Az Extreme Digitalnál „Ügyes napok” vannak, mert a cég már egy héttel ezelőtt megtartotta a saját fekete péntekjét. Ezúttal nem is ígért többet 10-25-50 százalékos kedvezménynél, és azt be is tartotta. Viszonylag könnyen, a top ajánlatok között is találtunk egy 64 százalékos leárazást, a kedvezmények átlagos szintje azonban itt is jóval alacsonyabban volt.
A mall.hu a kezdőlapon alaposan bekeményített, akár 80 százalékos kedvezményt is ígért a látogatóknak. Díjaztuk azt a felhasználóbarát megoldást, hogy a termékek között a kedvezménysávok szerint is egyszerűen lehetett keresni (míg máshol eldugták, vagy csak nehezen előbányászhatóvá tették a legnagyobb kedvezménnyel árult cikkeket). Más kérdés, hogy így sokkal láthatóbbá vált, hogy az 53-80 százalékos sávba (ott jártunkkor) mindössze 44 terméket tudtak bepakolni, és ezek közül is csak egyetlenegy volt 70 százaléknál jobban leárazva: egy társasjáték, amelyből 83 (!) százalékot engedett az áruház.
Az Euronicsnél nagyon bejöhetett a kampány, vagy nagyon nem. Jó hír lehet a cégnek, hogy a potenciális vásárlók szétszaggatták a szervereit, az viszont kevésbé jó hír, hogy már kora délután ez a nyitóoldal fogadta a látogatókat:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.