Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Tavasszal startol a DJ FM, Andy Vajna cégének új rádiója – írta az Origo, amely szerint a Médiatanács már döntött a frekvenciáról.
Az egykori Roxy Rádió 96,4-es frekvenciáját az Andy Vajna többségi tulajdonában lévő Radio Plus Kft. kapta meg – közölte az Origo egy meg nem nevezett médiaipari forrásra hivatkozva.
A társtulajdonos Bakai Mátyás, aki korábban a Roxy Rádió tulajdonos-ügyvezetője volt.
A Médiatanács február 2-án tárgyalta az ügyet, de a portálnak még nem árulták el, milyen eredménnyel.
A rádió a fővárosban lesz fogható, a neve várhatóan DJ FM lesz, kifejezetten a fiataloknak készítik, sok zenével. Egyetlen versenytársát, az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t formai okok miatt kizárták a pályázatból.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.