Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tragikus kimenetelű francia gyógyszerkísérlet után a gyártó több szabálytalanságot is elkövetett, többen is rosszul lettek.
"Lehetetlen a baleset közvetlen okait megállapítani" - mondta csütörtökön Marisol Touraine egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint a teszt elvégzésének szabályait a gyógyszercég betartotta, azonban az első rosszullétet követően több hiányosság is a cég számlájára róható, bár a jelentés még nem végleges. Az Igas folytatja a vizsgálatot, s a miniszter szerint nem kizárt, hogy annak márciusban várható lezárultával "bizonyos megállapításokat finomítani lehet".
A nyugat-franciaországi Rennes-ben egy fájdalom- és szorongáscsillapítónak szánt szer klinikai kísérlete közben egy 49 éves férfi az agyhalál állapotába került, majd meghalt, még öten rosszul lettek, de az ő állapotuk azóta javult, valamennyien elhagyhatták a kórházat. A jelentés szerint a kísérletet végző Biotrial "laboratórium nem tájékozódott kellőképen az első kórházba került önkéntes egészségi állapotáról".
Másik hiányosság volt, hogy a laboratórium "hivatalosan nem tájékoztatta" a többi önkéntest a balesetről, így azok nem erősíthették meg "egyértelmű módon" beleegyezésüket a kísérlet folytatásába. Az Igas azt is kifogásolta, hogy a Biotrial késve értesítette a balesetről a hatóságokat.
A kísérletet megrendelő portugál cégcsoport, a Bial azt közölte, hogy magyar cég állította elő a gyógyszer hatóanyagát. A francia hatóság hivatalosan is megkereste Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI), amely január 19-én jelezte: információt kér az érintett gyártóktól, de az adatok beérkezéséig további információkat nem tudnak közölni.
Az OGYÉI közleményében részletezte: a franciaországi vizsgálatban alkalmazott készítmény "az endokannabinoid rendszerre hat, csökkenti az agy és a perifériás idegrendszer működését azáltal, hogy növeli az anandamide-szintet". Ezt a hatóanyagot egyetlen engedélyezett, forgalomban lévő gyógyszer sem tartalmazza, ennél a vizsgálatnál alkalmazták először - tudatták.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.